A PMA Good Commercial Work-ről

Ha szegénynek születtél, az nem a te hibád. Ha szegényen halsz meg, az viszont csak a te hibád.
Bill Gates

KRAMARICS JÚLIA,  A PMA GOOD COMMERCIAL WORK ALAPÍTÓJA
Több, mint tizennégy éve dolgozom kereskedelemben. Az itt eltöltött idő alatt saját bőrömön tapasztaltam meg a kereskedelmi dolgozók életének mélységeit és magasságait. Miközben a saját pozíciómban is igyekeztem helyt állni, megszámolni sem tudom, hogy az évek alatt hány újonnan a céghez érkezett kollégának adtam át a szakmai tudásomat.
A célom a PMA Good Work tevékenységével, hogy szemléletet változtassak a kereskedelmi területeken. Célom, hogy a kereskedelmi dolgozók könnyebben vegyék az akadályokat, képesek legyenek megfelelően kezelni nemcsak a vevők, hanem a saját érzelmeiket is, ezáltal egyensúlyba kerülni a karrier és a magánélet között. Ezt pedig a kereskedelmi tanfolyamok nagy része nem tanítja meg. Más megtapasztalni a kereskedelmet mint dolgozó és más, amikor szakközépiskolában oktatják, a kötelező gyakorlati órák viszont nem egészében fedik le a megmérettetések mértékét, de talán nem is lehet, mert minden egyes kereskedelmi egységben más- és más elvárás és működés van.
Karrierem kezdetén évekig dolgoztam teljes depresszióban, lehangoltan, motiválatlanul, keserűen. Az egészségi és mentális állapotom arra késztetett, hogy változtassak az életemen, de ezt először máshol nem tudtam elkezdeni, csak a fejemben. Mára optimista lettem, és teljesen máshogyan látom az életet, önmagamat, ezáltal a kereskedelmi munkát is. De ez az út nagyon kemény volt, igyekszem másoknak könnyebbé tenni. 
Fontosnak tartom a valódi vevőközpontúságot, amely szemlélet által mi vagyunk a vevőért és nem a vevő értünk. Fontosnak tartom a profi hozzáállást, és a vállalkozói attitűdöt, mert segítségükkel a vásárló valódi pozitív vásárlói élménnyel távozik. Ezek pedig által minőségi partnerkapcsolatokat építhetünk a cég és a vevői közeg között. 
Kereskedelemben dolgozni nem könnyű, de megvan a maga szépsége is, és minden csak annak a kérdése, hogy mi egyénileg hogyan gondolkodunk és milyen szemlélettel tekintünk a dolgokra.
A boldog magánélet és a kereskedelmi munkavégzés egyáltalán nem összeférhetetlen, viszont tapasztalatokat, helyes meglátást és megingathatatlanul erős önismeretet kíván. Ezt a tudást szeretném átadni másoknak, mert hiszek abban, hogy a tehetség és a szorgalom utat tör magának, és elérhetünk sikereket a szakmai tudással, és tisztességesen is. Tehetsége pedig mindenkinek van, csak meg kell megtalálnunk, kinek mi a legjobb tulajdonsága ahhoz, hogy kiemelkedő lehessen a munkájában.   

CÉLJAINK

tudásfejlesztés
értékteremtés
innováció
profi szakemberek képzése
egyéni sikermechanizmus fejlesztés 
társadalmi tudatformálás

AKIKKEL EGYÜTT DOLGOZTAM:

Szoljár Ágnes, Cégvezető, SzolPrint Kft.
"Júlia a rábízott feladatokat minden esetben maradéktalanul ellátta, és szakmai tudását számos esetben bizonyította. Kiváló kommunikációs képességekkel rendelkezik., a vásárlókkal mindig kedvesen bánt, segítőkészség és rugalmasság jellemezte. Kreatív ötleteivel mindig a cég fejlődését próbálta elősegíteni. Maga felé szakmai téren mindig is komoly elvárásokat támasztott, megbízható, nyitott, sikerorientált és kitartó személyiség."

József Nikolett, Eladó

"Nagyon szerettem azt hogy bármitől kérdeztem a munkával kapcsolatban, mindig tudta a választ. Ha este későn hívtam, a akármilyen problémával, mindig tudta a megoldást. Lehetett éjfél vagy késő éjjel, mindig lehetett rá számítani! Mindig bátorított, amikor el voltam keseredve és ügyetlennek tartottam magamat. Türelmes volt velem, szerettem együtt dolgozni vele."

Kis-Benedek Bálint, Eladó

"Már az első munkanapomon igyekezett a lehető legtöbbet segíteni. Részletesen elmagyarázta, megmutatta, mit hogyan kell csinálni. Precizitásra törekszik, ez látszott az üzletben végzett munkáján is."

Tekenős Tímea, Üzletvezető-helyettes
"Segítőkésznek találtam mindvégig a vevőkkel és a kollégákkal egyaránt. Határozott jellem a feladatok kiosztásánál. A munkáját precìzen és lelkiismeretesen végzi el, emellett szívesen vállalta mindig a plusz feladatok elvégzését. "

Krémer Andrea, Pénztáros-Hitelügyintéző
"Érthetően, alaposan elmagyarázott nekem mindent. Ő volt a betanítóm egy műszaki üzletláncnál, megtanította nekem a számlázással, és a hitelügyintézéssel kapcsolatos tudnivalókat. Jó oktatónak tartom. "

Képzések, tudásanyagok, amelyeket önfejlesztésre használtam és inspiráltak 

Könyvek

Tim Ferris: 4 órás munkahét

Nógrádi Bence: Rinocérosz üzletkötés
Müller Péter: Szeretetkönyv
Dr. Csernus Imre: A kiút
Napoleon Hill, W.Clement Stone: Pozitív Lelki Beállítottság
Dr. Raátz Judit: Kommunikáció
Antalovits Miklós, Dienes Erzsébet, Kovács Zoltán, Perczel Tamás: Munka- és Szervezetpszichológiai Szakmai Protokoll
Popper Péter: Az élet sója
Popper Péter: Lélekrágcsálók
Oláh Attila: Pszichológiai alapismeretek
Philip Kotler: Marketing Management
Veres Zoltán, Szilágyi Zoltán: A marketing alapjai
BGF Szemelvénygyűjtemény: A kommunikáció alapjai
Linda Himelstein: A vodkakirály
Dale Carnegie: Sikerkalauz 1.
Dale Carnegie: Sikerkalauz 2.
Dale Carnegie: Sikerkalauz 3.
Wolf Gábor: Kisvállalati Marketing Biblia
Országos Egészségfejlesztési Intézet: Mentális egészségfejlesztési stratégia - pozitív egészségfejlesztés és primer prevenció
Hámori Eszter: Pszichológiai Eszközök az Ember Megismeréséhez- Korszerű ismeretek viselkedéselemzőknek
Kárpáti László, Lehota József: Kereskedelmi alapismeretek
Brian Tracy: Az eladás pszichológiája
Robert T. Kiyosaki: Gazdag papa, szegény papa
Jordan Belfort: A Wall Street farkasának értékesítési módszere

Online tanfolyamok, tanulmányok

Irodavezetői tanfolyam, Kit Kft.
36 napos értékesítési és ügyfélkezelési tanfolyam, SalesAkadémia
"Tömeges vevőszerzés" tanulmány, Wolf Gábor
"Hogyan duplázd meg az új vevőid számát 97 nap alatt?" Wolf Gábor
90 napos online marketing tanfolyam, Gazdagmami
Dale Carnegie: A hatásos beszéd alapelvei
Dale Carnegie: Munkatársak elkötelezettségének növelése
Dale Carnegie: A siker apró titka
Dale Carnegie: Értékesítési Hatékonyság: Az ellenvetések hatástalanítása
Dale Carnegie: A teljesítményalapú coaching folyamat
Dale Carnegie: Aranykönyv
Dale Carnegie Training: "A kritikusan sikeres cégvezetők 10 titka" tíz részes videósorozat
Helle Nóra, Erik Helle: Rövid tippek vezetőknek 
10x marketing áttörés videósorozat, Pongor-Juhász Attila
"Majdnem minden a céges blogokról" E-Book, Sipos Zoltán, marketingszöveg.com
"Profi Értékesítő 11 nap alatt" tanfolyam, Kreutz Zsolt, Sales Control
Protokoll és rendezvényszervezés levelező tanfolyam, ELO
Irodavezetői tanfolyam, Szakközépiskolai partnerszerződés által, KIT Alapítvány

© 2017 PMA Good Commercial Work Budapest
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el