KI KÖSZÖN ELŐRE A KERESKEDELEMBEN?
Örök vitatéma:
A vevőnek kell-e köszönni először, ha belép az üzletbe?
Több eladótól hallottam a negatív véleményt, hogy milyen illetlen a vevő, mert nem köszön előre, amikor belép a boltba, hiszen az illemszabály kimondja, hogy az újonnan érkezőnek kell előbb köszönnie. Karrierem kezdetén én is ezt vallottam, és hangoztattam ezen véleményemet felháborodva.
Nos, valójában ez egy erősen téves elképzelés.
Az alap illemszabály valóban az, hogy a belépőnek kell előbb köszönni.
➡️DE ez alól kivétel minden kereskedelmi- és, vendéglátóegység, illetve szolgáltató!
Ezzel egyetemben pedig itt nem számít a kor, nem és a rang, kereskedőként minden esetben nekünk illik köszönteni a belépő vásárlót, illetve távozásakor elköszönni tőle, és visszainvitálni a boltba.
Tudom, hogy sok vevő nem viszonozza, és ez nemcsak zavaró lehet, de bántó is.
De ne feledjük el: másoknak nem feltétlen ugyanaz az igénye illem és etikett szempontból, mint nekünk, és mi nem azért vagyunk ott, hogy a vevőt illemre tanítsuk, hanem azért, hogy értékesítsünk neki. A legjobb, ha megpróbálunk ezen a sérelmen hamar tovább lépni.
A vásárlók egyébként nem feltétlenül azért nem köszönnek, mert modortalanok. Sokan figyelmetlenek, fáradtak, szétszórtak, de az is előfordul, hogy szégyellősek, szoronganak, és szinte alig hallhatóan reagálnak. Van, aki csak biccent, de van, aki csak tátog szinte, ezért nem halljuk, ha köszön. Figyeljük meg jól a vevőinket, nem mindig a bárdolatlanság a mumus. Akinél meg igen, nos, lépj tovább ezen, nem fogod tudni megnevelni a vevőidet, és ez nem is a te feladatod. Viszont nálad sose maradjon el ez a fontos momentuma az értékesítésnek.
Jó forgalmat, jó értékesítést!
#maistanultamvalamit #jóeladóleszek #profileszek #pmagoodwork